Emléktábla

A Ceglédi Városi Sportcsarnok nézőtéri oldalán  díszes emléktáblát avattak a Kossuth Napok keretében. A harminc éves sportlétesítmény GÁL JÓZSEF  nevét vette fel, aki a sport területén alkotott történelmi távlatokban is maradandót. Az ünnepi eseményen Földi László mondott beszédet, majd leleplezték a dekoratív gránitkő-táblát. Az ünnepi eseményen részt vett Dr. Jakabházyné Mező Mária a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára is. 
 

Gál József (1918-2003) a magyar birkózó sport első kötöttfogású világbajnoka volt 1950-ben. A hatszoros felnőtt magyar bajnok pályafutását a II. Világháború törte ketté, amit hűen szemléltet az a tény, hogy a világégés előtt és után is 3-3 bajnoki címet szerzett, közte pedig hat évet hadifogságban kényszerült leélni. A ceglédi születésű sportember legnagyobb sikereit  a CVSE színeiben  érte el, melynek társadalmi elnöke is volt 1955-1960 között.

A városhoz mindvégig hű és elkötelezett Gál József 1993-ban „Pest megye Sportjáért” kitüntetésben részesült, majd a városi képviselőtestület 1994-ben „Cegléd Város Díszpolgárává” választotta. A városháza udvarán lévő panteonban ugyancsak márványtábla őrzi emlékét.
 

A panteonban, rajta kívül eddig csak Zsengellér Gyula (1915-1999) VB ezüstérmes, Európa-válogatott, ceglédi születésű labdarugó részesült utóbbi elismerésben.

A résztvevők az avatási ünnepség keretében koszorúkat helyeztek el a névadó tiszteletére: Városi Önkormányzat, Ceglédi Sporttörténeti Bizottság, Magyar Olimpiai Akadémia és nem utolsó sorban Gál József családjának képviselői.
 
Zsengellér Gyula SporttelepSporttelep
Zsengellér Gyula
Sporttelep
Városi tekepályatekepálya
Városi
tekepálya
Több száz potenciális vásárló
Hétvégente több száz potenciális vásárló a sporteseményeken. Szólítsd meg őket rajtunk keresztül. Hirdess a sporiban!
Lőrincz Viktor
Lőrincz Viktor
Világbajnoki harmadik birkózó
Ungvári Miklós
Ungvári Miklós
Olimpiai ezüst érmes cselgáncsozó
Lőrincz Tamás
Lőrincz Tamás
Olimpiai ezüst érmes birkózó